Varga Kinga: Pasztellszínű csellóképzetek

PDF letöltés
Nyomtatás
Magát a koreográfiát a négyzet alakú tánctér helyzetbe hozásának kísérleteként is körül lehet írni, hiszen a produkció végig nem tesz mást, mint a tér speciális adottságait igyekszik kiaknázni, a tér használatának szabályait osztja meg a nézőkkel.

2015. március 23. hétfő, 01:56

A Közép-Európa Táncszínház és a Nemzeti Táncszínház közös produkciójáról, a Tánc-tér-képekről nem könnyű előzetesen tájékozódni. A cím és a színlap rövid leírása mögé bármi odaképzelhető, az olyan általánosságok, mint az előadói tér és a nézőtér összeolvadása, vagy a táncosok testének közvetlen közeli látványa ma már nem lepheti meg azt, aki rendszeresen néz táncszínházi, vagy egyáltalán színházi előadásokat. Az előzetes orientálódást szolgáló eszközöknek ez a szegénysége ugyanakkor arra hívja fel a figyelmet, hogy kísérleti jellegű produkcióról, műhelymunkáról van szó, ahol csak két dolgot lehet biztosan tudni: a résztvevők kilétét és az előadás színhelyét. Az előadók profik, a névjegyüket már letették a szakmában, tehát a bizalom és a garancia adva van, a színhely pedig a MOM Kulturális Központ színházterme, melynek „színpadtechnikai adottságai" (idézet a színlapról) négyzet alakú tánctér kialakítását teszik lehetővé, melynek négy oldalát ülik körbe a nézők. A produkció tehát a szükségből, a Nemzeti Táncszínház idei, 2014/2015-ös évadban fennálló állandó helyszínnélküliségéből kovácsol erényt: a külső körülményeket is belekomponálja a koreográfiába.

A TELJES CIKK ELÉRHETŐ ITT!


« 2018 November »
Hét H K Sze Cs P Sz V
44 29 30 31
01
02
03
04
45
05
06
07
08
09
10
11
46
12
13
14
15
16
17
18
47
19
20
21
22
23
24
25
48
26
27
28
29
30
1 2