– Hogyan kerültél a Táncszínházhoz?
– Kisgyermekként, saját indíttatásból választottam a táncot, hogy az életem alkotóeleme, létformája legyen. Az együttesekben töltött táncos évek során megélt közösségi élményeket és a közös alkotás örömét, lehetőségeit keresem és követem azóta is. Jelenleg – szakmám szerint – művészeti menedzserként kapcsolódom a tánchoz. Számomra a legértékesebb és legvonzóbb az, amikor a művészi inspirálódás pillanatától a bemutatóig követhetem egy előadás útját, és láthatom, ahogy előadásról-előadásra formálódik, érlelődik, vagy akár újjászületik. Mintha annyi életem volna, ahány előadást elkísérhetek.

– Melyik a kedvenc időszakod az évadban?
– Nem időszakhoz kötöm. Szeretem, hogy különleges, eredeti, és finomságaikban is árnyalt személyiségű koreográfusokkal és táncművészekkel dolgozom. Örülök, hogy minden alkotásban megtalálhatom, csodálhatom a beletáplált alkotói törekvéseiket, a táncművészek fizikai munkáját és színpadi jelenlétét, és átélhetem a (tánc)színház, és az önkifejezés katartikus pillanatait. Köszönöm nekik.

– Melyik táncelőadást ajánlanád aktuálisan és miért?
– Szívügyem nekem is van. A közönség közössége és az előadók és a közönség közössége. „Szeretek úgy tekinteni egy táncelőadásra, mint az együtt létezés ünneplésére, amikor helyet és időt biztosítunk egymás számára. Hajlamosak vagyunk megfeledkezni erről, holott egy előadás mögöttes szépsége főleg az emberek összetalálkozásában rejlik” – írja Sidi Larbi Cherkaoui. A Nemzeti Táncszínház két előadásában a táncművészek, a résztvevő diákok, az alkotók és színházi nevelési szakemberek egy helyen, egy időben, kölcsönös figyelemmel, minden alkalommal új találkozás keretében, a tánc és a mozdulatok kifejezőerejét felhasználva mesélnek magukról és az őket körülvevő világról. Páratlan pillanatok, ajánlom mindenkinek a Horda2 és az Igaz történet alapján című előadásainkat.

Németh Katalin, vezető művészeti menedzer