Nagyszabású gálaesttel ünnepel a Magyar Táncszakma

PDF letöltés
Nyomtatás
Idén is nagyszabású gálával ünnepli a tánc világnapját a Nemzeti Táncszínház és a Magyar Táncművészek Szövetsége: a szerda esti gálán adják át a szövetség szakmai díjait, az Imre Zoltán-díjat és az elmúlt egy évben elkészült nemzeti táncprogramot a szaktárca vezetőjének a Művészetek Palotájában.

Mihályi Gábor, a Magyar Táncművészek Szövetségének elnöke az eseményt beharangozó szerdai budapesti sajtótájékoztatón elmondta: idén is nagyon sok, többek között az évad legjobb női, férfi és pályakezdő táncművésze, valamint legjobb alkotója kategóriákban osztanak ki elismeréseket, hiszen nagyon széles az a paletta, amely a magyar táncművészetet jellemzi.


A Vincze Balázs, a Pécsi Balett igazgatója által rendezett gálán az előző év díjazottjai, a magyar táncművészet legkiválóbb együttesei lépnek színpadra, mások mellett a Magyar Nemzeti Balett, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, a Pécsi Balett és a Szegedi Kortárs Balett.


A elnök kiemelte: az este folyamán adják át a Magyar Táncművészek Szövetsége alkotóműhelyében, független szakemberek együttműködésével az elmúlt évben elkészült nemzeti táncprogramot Hoppál Péter kulturális államtitkárnak.

 

A TELJES CIKK ELÉRHETŐ ITT!

« 2017 Szeptember »
Hét H K Sze Cs P Sz V
35 28 29 30 31
01
02
03
36
04
05
06
07
08
09
10
37
11
12
13
14
15
16
17
38
18
19
20
21
22
23
24
39
25
26
27
28
29
30
1