Spectral Evidence | La Stravaganza
Esemény értékelése
0/0

Időpontok:

 

Spectral Evidence | La Stravaganza

Ballet Preljocaj

The New York Pieces

SPECTRAL EVIDENCE

2013-as ALKOTÁS
Darab 8 táncos számára
Időtartam: 30 perc

Koreográfia: Angelin Preljocaj
Zene: John Cage
Kosztüm: Olivier Theyskens
Világítás: Mark Stanley

2013 júniusának elején Angelin Preljocaj New Yorkba repült két hétre, hogy megkezdje a munkát az új balettelőadáson a 2013 őszén alakult Társulattal (New York City Ballet).
Az olyan táncosok számára, akik klasszikus oktatásban részesültek, „ez pont az ellentéte annak, amit naponta csinálunk.” „Angelinnek nagyon pontos elképzelései vannak arról, hogy mit akar látni”: ez pedig egy balettdarab nyolc táncos részére, John Cage több zeneművének az aláfestésével.
Egy barátja nemrég egy olyan CD-t adott a koreográfusnak, amelyet ő addig még nem hallott, rajta Cage vokális kompozíciójával. „Mindig úgy gondoltam, hogy nagyon jól ismerem Cage műveit,” mondta Preljocaj, aki már számos balettet komponált a kísérletező stílusú komponista zenéjére. „Ez a darab azonban meglepett. Semmi nem volt benne a Cage-re jellemző, és általam ismert hangulatból vagy stílusból.
A kompozíció egy része, amelyben semmi más nincs, csak a lélegzés/lehelet hangja, mozgásba hozta Preljocaj képzelőerejét. „Meg akartam találni a mozgásban is azt, amit a lélegzésben hallunk,” mondja.
Az ilyen darabot ő „alapvető kutatómunkaként” írja le, amely a tömeg, az energia, a dinamika és a tér fogalmával foglalkozik.
A balettdarab környezetét egy ismert történelmi esemény adta, nevezetesen az 1692-es salemi boszorkányper, ahol a vádlók képzeletében megszületett túlvilági lények ártatlan nők halálát okozták. „Amikor Cage zenéjét hallottam, a képzeletem egészen addig a különös pillanatig ment vissza az időben,” mondta Preljocaj.

LA STRAVAGANZA

1997-es ALKOTÁS
Darab 12 táncos számára
Időtartam: 30 perc

Koreográfia:  Angelin Preljocaj
Zene: Antonio Vivaldi (Concerto n°8, RV249, részletek a Dixit Dominus, Laudate Pueri
Dominum-ból), Evelyn Ficarra (Source of Uncertainty), Serge Morand (Naïves), Robert
Normandeau (Eclats de voix), Åke Parmerud (Les objets obscurs)
Díszlet: Maya Schweizer
Kosztüm: Hervé Pierre
Világítás: Marc Stanley


„A La Stravaganza című művet valahogy ösztönszerűen készítettem el 1997-ben, miután Peter Martins megrendelte a munkát a New York City Ballet számára.
Először nem volt igazán pontos témám, és a zenét sem választottam ki. New Yorkba repültem, hogy találkozzam a táncosokkal.
Bevándorlók gyermekeként a város mindig is mitikus volt számomra. A bevándorlás szimbóluma, azoké, akik mindent újra akarnak kezdeni, és az „Újvilág” élménye jelentősen befolyásolt a munka során. Az egyik oldalon ott van valaki, aki keletről érkezett, az ősei kultúrájával, a másik oldalon pedig ott van Amerika, a Broadway és Balanchine.
Egy olyan, a múltból merített történetet akartam bemutatni, amely bumerángként tér vissza újra és újra. A sírjukból kikelők történetét. A darab elején hallható, amint egy fiatal lány azt mondja, „emlékszem”. A múltból hirtelen jövő lesz. Mintha az idő egyfajta hurok lenne, a végtelenség. A zenét is ennek alapján választottam. Vivaldi mesteri, és nagyszerűen megkomponált zenéje organikus hangokkal áll szemben.
A 17 éve készített alkotás most olyan, mint egy felnőtt gyermekkel találkozni újból.
Mindig is vonzódtam a repertoár eszméjéhez. A műveket újra el kell olvasni, és újra kell értelmezni őket. Alig várom már, hogy lássam, a táncosok hogyan ötvözik ezt a darabot saját személyiségükkel.”
Angelin Preljocaj

SAJTÓVÉLEMÉNYEK

SPECTRAL EVIDENCE

Tünékeny, mint valami álom az ébredés után
„A túlvilági lényeket úgy mutatja be, mint az érzékiség egyfajta levegőszerű, tovatűnő és suttogó megtestesítőit körülöttünk (…) ritkán látni, hogy valami ennyire áthatja a táncosok mozgását (…). A Spectral Evidence mintha csak egyfajta látogatás lenne a túlvilágról.”
The Financial Times, 2013. szeptember 23.

A Spectral Evidence fenomenális
„Preljocaj a táncosait a középkori novellák hőseihez hasonlítja. És ahogy ezeknek a meséknek a szerzői feltárták hőseik sötét, természetfölötti tulajdonságait, ugyanúgy mutatja be Preljocaj is azt, hogy a szépség nem egyenlő az ártatlansággal. (…) Miközben Cage állatias hangokból, nyelésből, lélegzésből vagy szipogásból összeálló zenéje hallatszik és a négy pár a pas de deux ritmusára táncol, nem világos, melyik partner lesz a másik áldozata. (…) Nem titok, hogy a művészet kultúráját megigézte a természetfölötti világ, és ahogy Preljocaj a 19. századi, vizuális képeket a 20. század zenéjével és a 21. század technológiájával kombinálja, valami olyasmit mutat be, ami nemcsak elbűvölő, de határozottan ijesztő is.”
Point of Contact, 2014. február 4.

A boszorkányok idénye
„ A Spectral Evidence allegorikus történet a félelemről és a vágyról, amikor is kérdéses, hogy ki van kinek a hatalmában.”
The New Criterion, 2014 április

LA STRAVAGANZA

A világos és a sötét szépség váltakozása
„Pezsdítő virtuozitás, kiválóan bemutatott képek, élénk mozgás, kellően kifejezett gesztusok, bravúrosan atletikus elemek. (…) Olyan művészi kiteljesedés, ami valóban igazi, és ezért is olyan nagy élmény a koreográfiát nézni.”
The New York Times, 24 May, 1997

Fantáziát mozgató kihívás a táncosok számára
„A mű lehetne közönséges dráma olyan táncosokról, akik az időn átutazva találkoznak. Preljocaj azonban érzékelteti velünk, hogy mit is jelent valójában a modern művészeknek egy másik kor zenéjét játszani. (…) A táncot áthatja mindaz, amit nem ismerünk egy másik kultúrában, vagy amit nem tudunk abból befogadni, és ennek nyomán máris másképp halljuk a zenét.”
The Guardian, 2001. szeptember 3.

„Kultúrák összecsapása és egymásnak feszülése… (…) Angelin Preljocaj olyan, kiváló művet alkotott, amely egyszerre költői és dinamikus.”
L’Est Républicain, 2004. május 14.

Preljocaj egy új remekműve
„A múlt és jelen törzsi konfliktusai és összecsapásai, az Óvilág és az Újvilág, társadalmi viták és a személyiség szabadsága - ezeket jeleníti meg a szerző az intelligenciájával, színházi találékonyságával, valamint a koreográfiai eszközök zeneien érzékeny használatával, és olyan finom átmenetekkel, amilyenek megteremtésére csak egy mester képes.
www.ballet.co.uk, 2006 május

PARTNEREK


The Ballet Preljocaj,
National Choreographic Centre


anyagilag támogatja:
Kulturális és Kommunikációs Minisztérium – DRAC PACA,
Provence-Alpes-Côte d’Azur Region,
Département of the Bouches du Rhône,
Communauté of the Pays d’Aix,
Aix-en-Provence város


támogatja:
Groupe Partouche – Casino Municipal d’Aix-Thermal,
Total Corporate Foundation,
Egyének és vállalatok, a Carré and Cercle des Mécènes tagjai.


Fényképek:  © Paul Kolnik / Jean-Claude Carbonne


BALLET PRELJOCAJ - PAVILLON NOIR
National Choreographic Center
530 avenue Mozart CS 30824
13627 Aix-en-Provence - Cedex 01 - France
www.preljocaj.org

Az előadást, a 2016-os Budapest Táncfesztivál részeként támogatják:

nka

« 2017 Október »
Hét H K Sze Cs P Sz V
39 25 26 27 28 29 30
01
40
02
03
04
05
06
07
08
41
09
10
11
12
13
14
15
42
16
17
18
19
20
21
22
43
23
24
25
26
27
28
29
44
30
31
1 2 3 4 5