Kislányom, Anne Frank
Esemény értékelése
0/0

Időpontok:

 

Kislányom, Anne Frank

Budapest Táncszínház

„Nyolcunkat itt a Hátsó traktusban egy darabka kék égnek képzelem, melyet komor, fekete viharfelhők vesznek körül. És ez a körbefogott darabka kékség, ahol élünk, egyelőre még biztonságos, de a közelgő veszedelmek felhőgyűrűje egyre szorosabban bekerít minket. (…) Nézünk mindnyájan lefelé, ahol az emberek egymással harcolnak, nézünk fölfelé, ahonnan nyugalom és szépség árad, de se föl, se le nem juthatunk, egy nagy, sötét kolosszus állja utunkat (...) „

Írja egy kislány a naplójába, miközben a II. Világháború viharfelhői egyre jobban gyülekeznek a feje fölött. Nyolc rejtőzködő életét tudósítja, szinte napi rendszerességgel, de a leginkább mégis saját magával ismertet meg bennünket. A Budapest Táncszínház előadása ennek a különleges, életszerető embernek a személyiségét próbálja kibontani, a tánc és az irodalom határán egyensúlyozva. A lánya naplóját először olvasó édesapa hangján, de Anne saját gondolatain keresztül jutnak el hozzánk a rejtőzködők életének apró zörejei, az élet lüktetése, a félelem és a bátorság dübörgése, a puha lépések neszében rejlő idegfeszültség.

Anne Frank: Sághy Alexandra
Otto Frank: Gálffi László Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész

Díszlet- és jelmeztervező: / Set and costume design: Klimó Péter
Dramaturg / Dramaturgy: Vécsei Anna
Zeneszerző / Composer: Szántó Dániel
Fordítás / Text translated by Bernáth István
Koreográfus assisztens / Assistant to choreographer: Sághy Alexandra

Koreográfus / Choreographed by Földi Béla

Az előadás a Budapest Táncszínház és a Nemzeti Táncszínház közös produkciója.

Otto Frank

Elviselhetetlen ez a meleg nyári este.

Az emberek ingujjra vetkőznek, és egész nap csak legyezik magukat. Szinte fulladoznak a hőségtől. A gyerekeket persze nem zavarja, ők most is kint játszanak az utcán, mint általában.

Az ég is milyen sötét! Nem kellene, hogy ennyire sötét legyen, ilyenkor nyáron. Holnap el kell mennem a pékhez, és a zöldségeshez. A régi számlákat még ki kell egyenlíteni. Nem szabadott volna eddig sem várnom. Nem szabad halogatni a dolgokat.

Semmi sem változott. A fák, a nagy gesztenyefa, a kapu, a két lépcső. A jó öreg Priensengracht, a gyár, az iroda. Különös, azt hittem, hogy sokkal jobban összezavar majd, hogy rá sem bírok nézni, pedig lám, itt vagyok.

Az a macska ott… csak nem a mi tigriscsíkos macskánk, amit úgy szeretett? Egy pillanatra, mintha… A macskák  állítólag kötődnek a házakhoz. Visszajárnak.

Miért tér vissza az ember, arra a helyre, ahol nem szívesen látják, ahonnét egyszer már elvitték, világosan az értésére adták, hogy nem tartanak rá igényt? Nem szeretik. Miért jöttem vissza…?

Hát hova mehetnék?

Ők elpusztultak, mi megmaradtunk. Az áldozatkész Miep, közös barátnőnk/védangyalunk… meg én. A túlélők.

De vajon túléltük-e. Élünk tovább, összekuporodva, hogy minek és hogyan azt még nem tudjuk. Mi voltam én azelőtt? Férj, apa. És mi vagyok ma? Senki és semmi.

Elmondtam Miep-nek. Most legalább tudja. Egy szót sem szólt, csak a kinyitotta az íróasztala fiókját és kiemelt belőle egy paksamétát, közte volt Anne naplója is.„Ez az örökséged, a lányod, Anne után.” A piros-fehér kockás borítóról azonnal felismertem.
„Ez Anne-ra várt, csak az ő kezébe akartam visszaadni” – mondta, és szipogott, meg még ezt – nem olvastam el. Nem voltam rá képes.”

Mind tudtuk, hogy Anne naplót írt. Ha olyan kedve volt, felolvasott nekünk belőle egy két vicces történetet… - Lehet, hogy én sem tudom majd elolvasni… Milyen dolog az, hogy egy apa beleolvasson a lánya naplójába…

Visszatértem egy világba, mely fáradt, megszégyenült és üres. Olyan, akár egy megvert kutya, vagy egy sarokba dobott könyv. Semmi sem köt már ehhez az élethez… talán csak Anne naplója. A napló.

A koncentrációs táborban egyetlen hely lebegett a szemem előtt, és ez a hely a Hátsó Traktus volt. Az emlékeim majdnem mind erre a helyre vonatkozó emlékek voltak. Pedig előtte nagyon boldog életünk volt.

Mégis mindig az jut az eszembe, Anne a manzárdszobában, a közös rádióhallgatások vagy, ahogy az asszonyok a főzés ürügyén kiadták a mérgüket. Az örökös veszekedések.

Talán, mert itt voltunk utoljára együtt – itt kell újra találkoznunk és csak itt találkozhatunk újra. Mint amikor egy gyerek elveszik a vidámparkban és este a bejáratnál találják meg a szülei.

Anne Frank naplója (részlet)

A zsidóknak sárga csillagot kell hordani; a zsidóknak le kellett adni biciklijüket; zsidó nem szállhat villamosra; zsidó nem ülhet autóba, személyi tulajdonúba sem; zsidó csak 15 és 17 óra között mehet bevásárolni; zsidó csak zsidó fodrászhoz járhat; zsidók este 20 és reggel 6 óra között nem mehetnek ki az utcára, zsidók nem tartózkodhatnak színházban, moziban és más szórakozóhelyeken; zsidók nem látogathatnak uszodákat, zsidók nem evezhetnek, zsidók nyilvános helyen semmilyen sportot nem űzhetnek; zsidók este nyolc után nem ülhetnek kint a kertjükben, még ismerősöknél sem; zsidók nem mehetnek be keresztény lakásba. (19)
###
Az egyetlen eszköz, amelyen még közlekedhetünk, a komp. A Jozef Israel rakparti révész azonnal felvett minket, amikor megkértük, hogy vigyen át. A zsidók nyomorúságáról igazán nem a hollandok tehetnek. (19)
###
###
Tegnap reggel kedves élményben volt részem. Épp a biciklitároló mellett mentem el, amikor valaki utánam szólt. Körülnéztem, és megpillantottam egy csinos fiút, akivel előző este Wilmánál találkoztam. A fiú egy kissé bátortalanul odajött hozzám és bemutatkozott, hogy ő Hello Silberberg. Hello már tizenhat és érdekesen tud beszélni mindenféle dolgokról. (19)
###
Ma reggel ismét ott várt, remélem ez a továbbiakban is így lesz. (19)
###
Valahányszor egy fiú megkérdi, hogy hazakerekezhet-e velem, és elkezdünk beszélgetni, tíz esetből kilencszer biztos lehetek benne, hogy az illető ifjoncnak megvan az a rossz szokása, hogy egyből lángra lobban irántam. (16)

Baktattunk a zuhogó esőben, apa, anya meg én, mindünknél egy iskolatáska dugig tömve összevissza belehányt holmikkal. A korán munkába igyekvő munkások szánakozva néztek utánunk. Maga a rejtekhely apa irodaépületében lesz. Egy kívülálló ezt nem egykönnyen értheti meg, ezért el is magyarázom. Apának nem sok alkalmazottja volt, Kugler úr, Kleiman és Miep, továbbá a 23 éves gyors- és gépírónő Bep Voskuijl, ők mindnyájan tudtak az érkezésünkről.
Az épület a következőképpen néz ki: a földszint egyetlen nagy raktár, itt tartják az árut. Több, különböző fülkére van osztva, az egyikben fahéjat, szegfűszeget és borspótlékot őrölnek, a másik a készletraktár. A raktárbejárat mellett van magának a háznak az ajtaja, ahonnan egy közbülső ajtón át egy lépcsőfeljáróhoz jutni.
Az átjárótól jobbra kezdődik a „Hátsó Traktus”. Senki ember nem gyanítaná, hogy az egyszerű, szürkére mázolt ajtó mögött titokban még mennyi szoba található. (27-28)

A HÁTSÓ TRAKTUS ISMERTETŐJE ÉS HÁZIRENDJE
Különleges intézmény zsidók és más hozzájuk hasonlók ideiglenes elszállásolására
Egész évben nyitva. Szép csendes, erdős környék Amszterdam szívében.
Lakbér: ingyenes.
Étkezés: zsírmentes
Folyó víz: a fürdőszobában (kád nélkül), valamint a falakon kívül és belül. Pompás tűzrakó helyek.
Saját rádióközpont közvetlen kapcsolattal London, New York, Tel-Aviv és más rádióadóhoz.
Nyelvhasználat: a nap minden szakában halkan kell beszélni. Minden kultúrnyelv használata megengedett, tehát a német nyelvvé nem. (66)
###
###
Ma csupa szörnyű és lesújtó dologról adhatok hírt. Sok zsidó ismerősünket csoportosan elhurcolják. A Gestapo nem bánik velük kesztyűs kézzel, egyszerűen marhavagonokba rakják, és Westerborkba, a Drente megyei nagy zsidótáborba szállítják őket. (54)
Szép kis nép a német, és tulajdonképpen én is közéjük tartozom! Vagyis mégsem. Hitler már rég megfosztott a hazánktól. Igazából nincs a világon ádázabb ellenségeskedés, mint a németek és a zsidók között. (55)

Olykor azt álmodom, hogy francia rendhagyó igéket ragozok, vagy odafent veszekednek. És csak amikor elillan az álom, akkor veszem észre, hogy lőnek, én meg csöndben a szobámban maradtam. De legtöbbször (…) felkapok egy párnát meg egy zsebkendőt, (…) és iszkiri, rohanás apához (…) (113)
###
###
Miep tisztára olyan, mint egy málhás ló, agyoncipeli magát. Majd mindennap szerez nekünk valahonnan zöldségfélét, és nagy bevásárlószatyrokban idehozza őket a biciklijén. Minden szombaton is ő hoz ide öt könyvet a könyvtárból. Normális emberek nem is tudják, mit jelentenek a könyvek a rejtezőknek. Olvasunk, tanulunk és rádiózunk, más szórakozásunk nincsen. (101)
###
Pim (ez apa beceneve) szeretne velem hollandul gyakorolni. Szívesen csinálom, már csak ellenszolgáltatásként is a franciában és más tantárgyakban nyújtott segítségéért. De hihetetlenül sokat hibázik! (40)
###
P.S. Partraszállás Szicíliában. Ismét egy lépéssel közelebb kerülünk…! (105)
###
A jövő hónapban rajtunk a sor, hogy beszolgáltassuk a rádiónkat. Kleimannak otthon van egy elrejtett, törpeméretű rádiója, azt kapjuk meg majd a nagy Phillipsünkért. (…) A kis rádió azután majd fent lesz nálunk. Illegális pénzen élő illegális zsidóknak igazán lehet egy illegális rádiójuk. (99)
###
Az utóbbi időben, egyre inkább érzem, nem illek közéjük. Annyira érzelmesek egymás között, én meg magamban szeretnék érzelmes lenni. (32-33)
Tegnap este, ahogy lefeküdtem, félálomban megjelent előttem Hanneli. Rongyokba volt öltözve, az arca sovány, beesett. Tágra nyílt szemével olyan szomorúan és szemrehányóan pillantott rám, mintha csak ezt mondta volna: Ó, Anne, miért hagytál el engem? Segíts, ó segíts nekem, ments ki ebből a pokolból!” De én nem tudok neki segíteni, nem tudok mást, mint ölbe tett kézzel nézni, ahogy mások szenvednek és meghalnak, csak imádkozhatom Istenhez, hogy vezérelje őt vissza közénk. (…) Pedig ő legalább annyira vallásos és jószándékú volt, mint én, miért van az, hogy én élhetek, neki meg talán meg kell halnia? Miben rejlik a különbség kettőnk között? (…) Ó Hanneli nagyon remélem, hogy megéred a háború végét és visszatérsz közénk, hogy akkor felkaroljalak és legalább egy kicsit jóvátegyem, amit ellened vétettem. (…) (138)


Tegnap este az Oranje Rádióban Bolkenstein miniszter arról beszélt, hogy a háború után gyűjteményekbe kell rendezni a háború alatt írt naplókat és leveleket. Erre persze mindnyájan nekem estek a naplóm miatt. Képzeld el, milyen érdekes lenne, ha megjelentetnék egy regényt a Hátsó traktusról. Már csak a címe miatt is azt hinnék az embereke, hogy detektívregény.  (221)
###
###
Annyira rajongok apáért, ő az én nagy példaképem, az egész világon csak őt szeretem. Nem vagyok féltékeny Margot-ra, soha nem is voltam, nem kívánok olyan okos és szép lenni, csak arra vágyom, hogy apa engem igazán szeressen, nemcsak mint a gyermekét, hanem ezt az Anne-t magát. (130)
###
###
Mégis, minden fogyatékosságával együtt anya az, aki a szívemet nyomja.
###
Mégis, minden fogyatékosságával együtt anya az, aki a szívemet nyomja. Nem tudom, hogyan viselkedjem vele szemben, a rendetlenségét, a szarkazmusát és a keménységét csak nem dörgölhetem az orra alá, viszont örökké magamat sem hibáztathatom. (…) Végül azután mindig a naplómnál kötök ki, nekem minden itt kezdődik, és itt végződik, mert Kitty mindig türelemmel van hozzám. (…) Kérlek, ne ítélj el, hanem vedd úgy, hogy egyszer már ki kellett önteni a szívemet. (131)

Esténként, az ágyamban fekve börtöncellába képzelem magam, apátlanul, anyátlanul. Máskor az országúton kószálok, vagy azt látom, hogy a mi Hátsó traktusunk lángokban áll, vagy hogy éjjel ránk törnek, és elhurcolnak minket, én meg kétségeesésemben az ágy alá bújok.(…) Már el sem tudom képzelni, hogy valaha megint normálisan fogunk élni. Közben gyakran beszélek arról, hogy s mint lesz „a háború után”, de mintha egy légvárról beszélnék, ami soha nem válhat valósággá.
Nyolcunkat itt a Hátsó traktusban egy darabka kék égnek képzelem, melyet komor, fekete viharfelhők vesznek körül. És ez a körbefogott darabka kékség, ahol élünk, egyelőre még biztonságos, de a közelgő veszedelmek felhőgyűrűje egyre szorosabban bekerít minket. (…)
Nézünk mindnyájan lefelé, ahol az emberek egymással harcolnak, nézünk fölfelé, ahonnan nyugalom és szépség árad, de se föl, se le nem juthatunk. (134)
###
###
A házat álmos, ólomnehéz hangulat nyomasztja, madárcsicsergést sem hallani kintről, mindenen halálos, tompa csend ül, olyan súllyal, mintha a mélységes alvilágba nyomna lefelé. Ilyenkor apával, anyával és Margot-val sem törődve, kóválygok egyik szobából a másikba, le és fel a lépcsőn, és úgy érzem magam, mint egy énekesmadár, melynek szárnyát kegyetlenül letörték, és most neki-nekiverődik szűk kalickája rácsának a vaksötétben. „Ki a szabadba, a szabad levegőre, a vidámságba!”, kiáltja bennem egy hang. Már nem is felelek, ha hozzám szólnak, lefekszem a díványra és alszom, hogy ha már elmulasztani nem is tudom, legalább lerövidítsem ennek a csendnek és iszonyú szorongásnak az idejét. (128)
###
###
Furcsa, hogy olykor kívülről szemlélem magamat. Kedvemre kifigyelem egy bizonyos Anne Frank ügyeit, és lapozgatok az életemben, mint egy könyvben. (154)

Tegnap elolvastam Sis Heyster egyik cikkét. Nagyjából azt írja, hogy a pubertás éveiben a lányok lélekben elcsöndesednek, és mindinkább azon csodálkoznak el, hogy mi megy végbe a testükben. Ezzel így vagyok én is, és az utóbbi időben mind inkább feszélyezem magam Margot, anya és apa előtt. Valahányszor megjön a vérzésem (eddig még csak háromszor fordult elő), úgy érzem, hogy minden fájdalom, kellemetlenség és tisztátalanság ellenére is valami édes titkot rejtek magamban, és bizonyos értelemben mindig örülök, ahogy elérkezik az ideje, és ismét a titok őrzőjévé válhatok. emlékszem, egy este barátnőmnél, Jacque-nál aludtam, és alig bírtam magammal annyira kíváncsi voltam a testére, amit nem láthattam, csak ruhán keresztül. Megkértem őt, hogy barátságunk zálogaként nem simogathatnánk-e meg egymás mellét. De Jacque nem akarta. Meg borzasztóan vágytam rá, hogy megcsókoljam, és meg is tettem. Szinte eksztázisba esem, valahányszor egy meztelen nőalakot látok, például Venust a Springer-féle Művészettörténetben. Néha olyan csodálatosnak találom, hogy vissza kell tartanom a könnyeimet. Bárcsak volna egy barátnőm! (148)
###
###
Annyira vágytam már rá, hogy valakivel beszélgessek, ezért ki tudja miért, Petert szemeltem ki magamnak. Furcsa, jó érzés fogott el, ahogy sötétkék szemébe néztem. Este az ágyamban sokáig sírtam  Kifejezetten visszataszítónak találtam, hogy Peter kegyeiért akartam könyörögni Nehogy még azt hidd, hogy szerelmes vagyok Peterbe, szó sincs róla. Ha Van Daan-éknak a fiuk helyett egy lányuk volna itt, azzal is megpróbáltam volna barátkozni. (149)
###
Rettenetesen vágyom az egyedüllétre. Apa látja, hogy valami van velem, de még neki sem mondhatom el. Ki tudja, nem maradok-e egyszer akkor is egyedül, amikor már nem akarnám. (164)

###
Néhány héttel ezelőtt elkezdtem írni egy elbeszélést, csupa kitalált dolgok vannak benne, te, én annyira örülök ezeknek az általam életre keltett gyerekeknek, hogy egyre többen lesznek. (115)
###
A tréfa kedvéért felsorolom neked, mi volna az első kívánságunk nekünk, nyolcunknak, ha egyszer innen kiszabadulunk.
Margot és Van Daan úr egy tele kád forró fürdővízre vágyakoznak, és hogy egy fél óránál is tovább benne fekhessenek. Van Daan asszony azon nyomban tortát akarna enni, Dussel-nak az ő Charlott-ján kívül nem kell semmi más, anya egy csésze kávét szeretne. Apa meglátogatná Voskujil urat, Peter moziba menne a városban, én meg örömömben azt sem tudnám, hogy mihez kezdjek. (106)

Tegnap, amikor beállítottam Peterhez, már magam sem tudom, hogyan, szexuális témákra terelődött a szó. Amikor elmondtam neki, hogy Margot- t és engem nem is világosítottak fel rendesen, teljesen elképedt. Felajánlotta, hogy ő majd felvilágosít, én pedig hálásan hallgattam. Egyikünk sem tudta volna elképzelni, hogy egy lány és egy fiú ilyen nyíltan elbeszélgethet a legeslegintimebb dolgokról. Azt hiszem, most már mindent tudok. Sokat beszélt a „megelőzési módszerekről”.  Németül. (211)
Olyan szép ez a fiú, akár, amikor nevet, akár ha némán maga elé néz, olyan kedves és jó és szép. (209)
Elmondtam neki azt is, hogy az elkövetkező időkben szeretnék sokat írni, talán még író is akarok lenni. (216) Az írás minden gondomtól, bajomtól megszabadít, és bátorságot ad. (226)

Mit gondolsz, most hogy Peter beszélt nekem a szüleiről, én némiképp felelősnek érzem magam érette, hát nem bolondság? Még szerencse, hogy Van Daanéknak nem lányuk van. (188-189)

Ha most visszagondolok arra, hogyan éltem én 1942-ben, olyan valószínűtlennek tetszik az egész. Abban az aranykorban még egy egészen más Anne Frank élt, mint az, aki itt olyan bölcs emberré változott. Mert az volt, aranykor. Peter is mit mondott róla: „Valahányszor megláttalak, mindig két fiú fogott közre vagy több, meg egy csomó lány, te pedig egyfolytában nevettél, te voltál a középpont!” Szeretnék legalább egyetlen este, néhány napig, mondjuk egy hétig még egyszer így élni, látszólag gondtalanul és vidáman. Ez viszont már annyira kifárasztana, hogy a hét végére hálás lennék bárkinek, akivel néhány komoly szót válthatnék. (189-190)

Tegnap lezuhant itt egy repülőgép, de a benne ülőknek sikerült ejtőernyővel földet érniük. Maga a gép egy iskolára esett rá, de a gyerekek már nem voltak ott. Egy kis tűz keletkezett és néhányan meghaltak a balesetben. A németek őrjöngve géppuskázták a leereszkedő ejtőernyősöket, az amszterdamiak meg izzó dühvel figyelték ezt az aljasságot. (211)
###
###
Az emberek sorban állnak zöldségért és minden más egyébért, az orvosok nem tudnak eljutni a betegeikhez, mert rendre ellopják a járműveiket.  Lebontják a köztéri elektromos órákat, a telefonfülkékből az utolsó szál drótig kiszerelnek mindent.  (222)
###
Német csapatok megszállták Magyarországot, ott még egymillió zsidó él, most ők is sorra kerülnek.  (223)

Mondtam már, hogy a mi kedves cicánk eltűnt? Még a múlt hét csütörtökjén nyoma veszett. Már biztos rég a macskamennyországban tanyázik, miközben egy derék állatbarát finom pecsenyét főzött belőle. Lehet, hogy a bundájából meg egy jobb módú kislány sapkája fog kikerülni. Peter mindenesetre nagyon le van sújtva. (252)
###
Képtelen vagyok elhinni, hogy a háború csupán a nagy emberek, az uralkodó körök és a kapitalisták műve. Nem, nem, a kisember ugyanolyan szívesen háborúzik, ha nem így volna, a népek már rég fellázadtak volna ellene! Az emberben benne lappang a pusztítás, a gyilkolás, az öldöklés és a tombolás ösztöne, és amíg az emberiség, minden egyes embert ideértve, gyökeresen meg nem változik, addig háborúk fognak dúlni, és mindent, amit építettek, termesztettek és tenyésztettek, tönkretesznek és elpusztítanak, hogy azután elölről kezdjék! (253)
###
Minden nap betörések, gyilkosságok, lopások a fiatalkorúak rendőrsége állandóan nyomoz, sorra tűnnek el tizenöt, tizenhat, tizenhét éves vagy idősebb lányok. (256)
###
Csak történjék már valami, inkább lőjenek, ha muszáj, semmi sem őröl fel minket annyira, mint ez a bizonytalanság, legyen már egyszer vége, akármily kínos is, de akkor legalább tudni fogjuk győztünk-e végül is, vagy el kell pusztulnunk. (277)
###
A világ nélkülem is forog tovább, nem szállhatok szembe a történelemmel. (168)

„This is D-day”, jelentette tizenkét órakor az angol rádió, és valóban „This is the day”, megkezdődött a partraszállás. (…) Ó, Kitty, ebben az egész invázióban az a legszebb, hogy úgy érzem, barátok közelednek felénk. (…) Most már nemcsak a zsidókról van szó, hanem Hollandiáról és az egész megszállt Európáról. Margot azt mondja, hogy szeptemberben vagy októberben mégis visszakerülhetek az iskolába. (280-281)

Lehetetlenségnek tűnik fel, hogy az ember a halálra, a nyomorúságra és a káoszra alapozza az életét. Látom magam előtt, ahogy a világ egyre kietlenebb sivataggá változik, hallom a felénk közeledő, egyre mennydörgőbb vihart, amely majd minket is megöl, és együtt szenvedek az emberek millióival, mégis, ha felnézek az égre, arra gondolok, hogy egyszer még minden jóra fordul, a kegyetlenségnek vége szakad, és a világra ismét egy békés és nyugalmas kor köszönt. Addig hű maradok az eszméimhez, hátha a jövőben mégis valóra válnak. (299)

Broks elment Beverwijkbe, így sikerült neki a nagykereskedelmi piacon földi epret szereznie. Már meg is érkezett, sárosan és tele homokkal, rengeteg, legalább huszonnégy láda, nekünk meg az irodának. (…) Déli fél egy, az utcai ajtó bezárva, a ládákat fel kell hordani, Peter, apa és Van Daan dübörögnek fel s alá a lépcsőn (…) Furcsa, ideges érzéssel a gyomromban léptem be a nyüzsgő irodai konyhába, ott volt Miep, Bep, Kleiman, Jan, apa, Peter (…), mind így együtt a nap kellős közepén! (…) Hogy van ez, hát már nem rejtőzködünk? (…) Fenti konyhánk asztalát körbeállták a többiek, és pucolták az epret, legalábbis látszatra, mert több került a szájukba, mint a vödörbe. (…) Apa minden este dzsemet főz. Mi pedig földi epret eszünk zabkásával, földi epret íróval, földi epret vajas kenyéren, földi epret édesség gyanánt, földi epret cukorral, földi epret (…) (293-294)

nka logo

Az előadás létrehozását a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.
www.nka.hu

« 2017 Július »
Hét H K Sze Cs P Sz V
26 26 27 28 29 30
01
02
27
03
04
05
06
07
08
09
28
10
11
12
13
14
15
16
29
17
18
19
20
21
22
23
30
24
25
26
27
28
29
30
31
31
1 2 3 4 5 6